Szövetségünk közösségi erejét elkötelezett tagságunk munkája alkotja – köztük diákok és tanárok, lelkes felnőttek, a Magyar Iskolaválasztási Program külhoni partnerei és nem utolsósorban a Szövetség fiatal munkatársai és önkéntesei.
Szervezeteink 599 Kárpát-medencei településen működnek, tagságunk 2021 végén 30 561 fő. Szervezeteink közül 326 középiskolákhoz, 39 egyetemekhez és 234 településekhez kötődik. Az egyes szervezeteink, csoportjaink az elmúlt évben is számos helyi kezdeményezést, közösségi eseményt valósítottak meg. Az elmúlt évben 54 központi programunk 90 ezernél is több embert, zömmel fiatalokat ért el. Az év első felében a járvány behatárolta tevékenységeinket.
A témanapokon való megjelenésük egy, a szövetséget bemutató prezentációból áll.
A témanapokon túl, a Déryné Fesztivál keretein belül megtartott KULTUP fesztivál helyszínét biztosítják a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor területén. Valamint az esemény idejére a témanapok alatt a KULTUP tanári kara által kiválasztott 250 anyaországi középiskolás mellé a saját hálózatukon keresztül még 250 határon túli diákot utaztatnak Sátoraljaújhelyre, akik napközben KULTUP programokon vesznek részt, az esti idősávban pedig animátorok segítségével becsatlakoznak a Déryné Fesztivál nézői közé.