A színházi jelenetek által felvetett fontos társadalmi kérdéseket a résztvevők a moderátorok által – többnyire eldöntendő kérdésekkel – provokált vita keretében vitathatják meg egymással, a meghívott szakértőkkel és/vagy a témában érintett személyekkel. A vitaszínház nézőtere két egymással szembefordított széksorból áll, ahol a résztvevők a vitában képviselt álláspontjuk szerinti oldalon foglalnak helyet, és ezt – ha az elhangzottak alapján
állásfoglalásuk változik – a vita során többször is módosíthatják. A VITASZÍNHÁZ keretein belül az diák önálló, autonóm egyénként gyakorolhatja a demokrácia alapjait a felszólalástól, az elismerésig. A véleményalkotáson kívül a kommunikációs- és érvelési képességei is fejlődnek egy moderátor által vezetett 45 perces óra keretein belül. Adott esetben – témától függően – érdemes lehet több, különböző szakterületeken dolgozó moderátorban gondolkodni (pl.: drámapedagógus-pszichológus, ifjúságvédelmi szakember-színházi nevelési szakember).
Nemzeti Emlékezet Bizottság