Pozsgai Zsolt Naplopók című drámája 2009-ben került bemutatásra a kecskeméti Móricz Zsigmond Színházban, névadója születésének százharmincadik évfordulóján. A mű a 20. századi magyar irodalmat meghatározó Nyugat több híres alkotójáról, a művészethez és az egymáshoz való viszonyukról, és a Négyesy László által vezetett szemináriumról szól. Számomra rendkívül meghatározó szerepet töltenek be a költők és művészetük. A dráma nyelvezete, szerkezete és témája pedig lehetővé tesz egy újfajta megközelítést, miszerint a költők múzsáikon keresztül jutnak el a ’’felszín-kapargatásból’’ valódi önmagukhoz.
A szereposztás szerint:
Babits Mihály: Lugosi-Nagy Tamás
Elefánt Olga: Rákosy L. Anikó
Ady Endre: Székhelyi Dániel
Tóth Árpád: Márton Marcell
Juhász Gyula: Huszerl Bence
Móricz Zsigmond: Nagy Gergő
Kosztolányi Dezső: Pál Kristóf
Kelet-Nyugati Alkotóműhely